Jókai Olvasó Kör

Záró alkalomhoz érkezett a Jókai Olvasókör

#petofikulturalisprogram

Február 24-én érkezett el az az alkalom, mikor a Nemzeti Művelődési Intézet a Poket Nonprofit Kft-vel együttműködésben a Jókai 200 Emlékév részeként települési olvasókörök az utolsó olvasmányát vitatta meg.

A Gazdag szegények

"Milyen gazdagok ezek a szegények!" Jókai Mór e kései regényében tényleg nem a pénz boldogít, hanem az összefogás ereje, az életen át tartó szeretet és kitartás, az önzetlen segítség öröme - szóval minden olyan érték, amit ma is olyan jó lenne követni!  Jókai szövegeinek ráadásul annyi, de annyi felfedezetlen arca van!  A gazdag szegények nagy historikus színtér helyett a századfordulós Pest külvárosában játszódik, történelmi alakok helyett pedig kisemberek népesítik be a történetet. A főhősök pedig még csak nem is fiatalok vagy alabástrom-szépségűek, hanem idős emberek, akik életük alkonyán szeretnének összeházasodni.  Persze romantika, váratlan fordulatok sora, ármány és kaland itt sem hiányozhatott ahhoz, hogy ne lehessen letenni a könyvet.

Jókai februári születésénék napján, számos film, összeállítás volt látható a tévében, világhálón. Ezekről a művekről is szót ejtettünk.

Az író remek szakács hírében álló személy volt, könyveiben számos receptet, menüsort olvashattuk, mi a záró alkalmon vacsorával készültünk, Jókai bablevessel zártuk az estet.

Az olvasást mindenképp folytatjuk, hogy ez formális módon zajlik-e a jövőben, az majd elválik. Mindenesetre bíztatunk mindenkit, vegyen könyvet a kezében, szánjon időt e remek hobbira! Olvasni nagyon jó!

-Földes Tímea-

 
Egy asszonyi hajszál
Negyedik olvasmányunk  Az asszonyi hajszál nagy hatalom a világtörténetben. A legokosabb emberek képesek mindenféle babonát elhinni egy asszonyi hajszálról. Ha Gordius király a szekerére vetett feloldhatatlan csomót nem somfaháncsból, hanem egy szál asszonyhajból bogozta volna össze, azt még Nagy Sándor sem tudta volna se felbontani, se kettévágni. Tehát az elmesélendő történet összefüggését képezi egy valóságos, nem allegorikus, de aranyveres női hajszál." Jókai történetében egy ifjú pár boldogságának útjába akar állni - hogy, hogy nem - az apa, de a szerelmesek nem adják fel! Épp csak egy hajszálon múlik, de végül diadallal végződik a történet, ehhez viszont Jókai Mór meséihez illő furfangra, kitartásra és hétköznapi csodákra is szükség van.
A könyv által betekintést kaptunk a lengyel történelembe, milyen is volt az ottani jogrendszer. Milyen szerepük volt a nőknek. 
 
VI. alkalom: 2026. február 24. (kedd) 17.00 óra
 
 
Jókai vetélkedő
#petofikulturalisprogram
Minden – ami Jókai az irodalomtól a gasztronómiáig
Jókai 200 Emlékév keretében a Nemzeti Művelődési Intézet és a POKET Nonprofit Kft. közösen hívja életre a POKET-Jókai Olvasóköröket. A program célja, hogy Jókai Mór regényei újraszülessenek a közösségekben beszélgetések, viták, közös élmények formájában. Az olvasás itt nem magányos tevékenység, hanem közösségi élmény, amely barátságokat, diskurzusokat és közös gondolkodást indíthat el.
Az olvasókörök 2025 szeptemberétől 2026 februárjáig hat találkozón és egy települési vetélkedőn keresztül dolgozzák fel öt Jókai-regény történetét. Nádasdon 2026. január 28-án a Magyar Kultúra Hete során rendezte meg a Jókai vetélkedőestet. Tizenkét csapat vett részt az esten, amely egy tartalmas két és fél órás megmérettetés volt. A vetélkedőt az Aktatologatók csapata nyerte. Második helyen a Szabadlábon csapata, míg a harmadikon a Fogalmam nincs csapata végzett.
A közös játék erősítette az identitást, a kulturális tudatosságot, hozzájárult a magyar anyanyelv fennmaradásához, tiszteletéhez és nem utolsó sorban közösségi élményt teremt – épp úgy, ahogy Jókai történetei is közösségekről, emberi kapcsolatokról szólnak.
A díjakat a helyi felajánlások mellett a Nemzeti Művelődési Intézet és a POKET Nonprofit Kft. biztosította.

 

A tengerszemű hölgy

A harmadik olvasmámnyunk megmutatta hogy milyen is volt a fiatal Jókai. A tengerszemű hölgy történetét az író saját huszonéves életéből merítette. Első szerelem és első csalódás, forradalmi hevület és egy jó nagy adag kiábrándulás. A mesei elemekkel átszőtt történeti tabló főhőse Erzsike, aki - nem éppen szokványos módon - öt egészen különböző férfi mellett próbálja újra és újra megtalálni a szerelmet, hogy végül a márianosztrai börtönben végezze... Kaland, szenvedély, háború és bujdosás, vagyis tulajdonképpen minden egy helyen, ami már abban az időben is egy jó sorozathoz kellett!

A könyv elolvasása és a PIM 200 kiállítás találkozása az olvasósarki alkalom tökéletes estéje lett. A kiállítás áttanulmányozása mellett számos párhuzamot vonhattunk Jókai művével. A fiatal kor aktivitása arra sarkalt bennünket jelenlévőket, hogy vessünk számot saját életünk első harminc évével. 

V. alkalom: 2026. február 5. (csütörtök) 17.00 óra

A vetélkedő időpontja: 2026. január 28.

 

Egy ember, aki mindent tud - vagy mégsem?

A Nemzeti Művelődési Intézet a Poket Nonprofit Kft-vel együttműködésben a Jókai 200 Emlékév részeként települési olvasóköröket hív életre és támogat kiadványokkal, vetélkedővel, olvasókör vezetővel.

A második olvasmány Az ember, aki mindent tud című műve volt Jókainak. December 11-én az Olvasókör tagjai hosszasan beszéltek második olvasmányuk kapcsán arról, hogy ki mit szűrt le az olvasottakból. Mennyire más volt ez az olvasmány, mint az előző.  Mit tapasztaltak a könyv szövegezésében. Milyen párhuzam van a mai ember és az akkor éltek között. Hogy kapcsolódik az tudás, a titok és az emberi határok ehhez a műhöz. Kire, hogy hatott a mű befejezése.

A program végén kiosztásra került a következő olvasmány: Az ember, aki mindent tud

IV. alkalom: 2026. január 8. (csütörtök) 17.00 óra

Olvasókör összejöveteleinek helyszíne: Nádasdi Közösségi Színtér

 

 

A cigánybáró

A Nemzeti Művelődési Intézet a Poket Nonprofit Kft-vel együttműködésben a Jókai 200 Emlékév részeként települési olvasóköröket hív életre és támogat kiadványokkal, vetélkedővel, olvasókör vezetővel.

Az első olvasmány A cigánybáró című műve volt Jókainak. November 27-én az Olvasókör tagjai hosszasan beszéltek első olvasmányuk kapcsán arról, hogy ki hogyan állt neki Jókait olvasni. Mit tapasztaltak a könyv szövegezésében. Milyen párhuzam van a Szafi cimű mesével. Hogy kapcsolódik az identitás, a közösség és a szabdságvágy ehhez a műhöz. 

A program végén kiosztásra került a következő olvasmány: Az ember, aki mindent tud

III. alkalom: 2025. december 11. (csütörtök) 17.00 óra

Olvasókör összejöveteleinek helyszíne: Nádasdi Közösségi Színtér

 

 

Jókai Olvasókör - Nyitó alkalom

A Nemzeti Művelődési Intézet a Poket Nonprofit Kft-vel együttműködésben a Jókai 200 Emlékév részeként települési olvasóköröket hív életre és támogat kiadványokkal, vetélkedővel, olvasókör vezetővel.

Az olvasókör egy nyitó alkalommal és további 5 olvasmányfeldolgozó alkalommal fog működni, ahol Jókai műveit beszélnénk át. Ehhez minden szükséges feltétel biztosításra kerülne (könyvek, szükséges anyagok...). A program ingyenes!

Várható kötetek:

A tengerszemű hölgy

Egy ember, aki mindent tud

A gazdag szegények

A cigánybáró

Szeretve mind a vérpadig

Az olvasókör maximális kapacitása: 20 fő.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket. Jelentkezési határidő: 2025. október 30. 18.00 óra

Nyitóalkalom: 2025. november 13. (csütörtök) 17.00 óra

Olvasókör összejöveteleinek helyszíne: Nádasdi Közösségi Színtér

Jelentkezni a nadasdth@gmai.com e-mail címen, vagy az “Együtt Nádasdért” Egyesületnek írt messenger üzenetben lehet. Kérdés esetén: +3630/179 91 37

 

Galéria