LEADER - sikeres nádasdi pályázatok

A Vasi Hegyhát – Rábamente LEADER Akciócsoport Helyi Fejlesztési Stratégiája nyújtotta pályázati kiírások zárása a végéhez közeledik. A pandémia miatt elhúzódott ciklusban országos összehasonlításban a legjobbak közé került az egyesület. Sikerült valamennyi forrást felhasználni, átcsoportosításokkal, a plusz lehetőségek bevonásával több területen az eredeti terven felüli összegekhez juthattak a pályázók.

A térség 51 települése közül az elnyert közel 59 millió forinttal, 23 nyertes pályázattal Nádasd a harmadik helyre került. A civil szervezetek és az önkormányzat mellett örvendetes módon 19 egyéni vállalkozó, illetve kis cég jutott kisebb-nagyobb összeghez.

A projektek többségében eszközök, gépek beszerzésével találkozhattunk, de jutott támogatás a mezőgazdasági vállalkozóknak, az ifjúsági programok szervezőinek is. Mindenki örömére a Kultúrpajtánk is tovább fejlődhetett.

Ez a siker elsősorban a nádasdiak vállalkozó kedvének és az itteni pályázatíró szakembereknek köszönhető. A hátralévő két etapzárással jelenleg úgy néz ki, hogy még négy-öt pályázat kerül elbírálásra településünkről, amelyet, ha támogatásra jogosultnak minősít az irányítóhatóság, akkor újabb sikerként könyvelhetünk el.

Ősszel új tervezési időszak kezdődik, ahova várják az ötleteket, kívánságokat: milyen formában, kiknek, mely területekre írjanak ki pályázatokat? Az egyesület többszöri fellépésének köszönhetően reméljük a jövőben gyorsabb lesz az elbírálás, kevesebb bosszúsággal hamarabb pénzükhöz juthatnak majd a pályázók.

-Kovács János-