Tartaléklistán pályázataink

A jelenlegi összetételű képvisel-testület utolsó ülése polgármesteri beszámolóval kezdődött az elmúlt fél év történéseiről. Az összefoglaló egyik tanulsága az volt, hogy csínján kell bánni a beadandó pályázatok számával, hiszen ezek akkor is költségekbe kerülnek, ha mégsem nyernek, mert például a beadásukhoz szükséges tervek is százezrekbe kerülhetnek. A Magyar Falu Program pályázatai közül egy nyert, hármat elutasítottak, pontosabban a pályázatok megfeleltek a feltételeknek, de „a rendelkezésre álló anyagi források kimerülése végett tartaléklistára kerültek”.

A nyertes pályázat a Németfalusi hegyen történt útjavítás volt, amit a május vége óta élvezhetnek az arra közlekedők. Nem nyert viszont a nádasdi óvoda épületének és a Kossuth utca 103. alatti épületnek tetőszerkezet-felújításra benyújtott kérelem, illetve az Ady utca felújítására beadott 11 és fél millió forintos pályázat. Mint ahogy legutóbb már írtuk, nyert viszont a Bethlen Gábor Alaphoz beadott kérés 2.000 000 Ft-ot, ennek keretében jövő januárban nádasdról érkező csoport valósíthat meg közösen kulturális programot testvértelepülésünkön, Alsósófalván a helyiekkel.

Karvalits Zoltán a továbbiakban összefoglalta és nagyon sikeresnek minősítette a Közösség-Tér-Település programban a gyerekek számára az iskolaparkban létrehozott játszó-pihenő terek kialakításának egész folyamatát. A gyerekekkel és szülőkkel közös előkészítő, tervező munkáktól a pénzgyűjtő lehetőségeken át a nyári kivitelezési munkákig igazi összefogás, közösségfejlesztés jellemezte a programot. Olyan eseményeket „köszönhetünk” többek közt a programnak, mint a rendkívül sok embert mozgósító Hétdombi Retro Majális, vagy a Dés László koncert. Az igazi siker azonban az lehet, hogy a gyerekek, fiatalok már az átadás után birtokba vették, használják a tereket, szeretnek ott lenni, játszani, beszélgetni, főleg az iskolai tanév beindulása óta.

A konyha üzemeltetés a Justfood Kft.-vel való tapasztalatait beszélték meg ezután a képviselők, mégpedig a vállalkozás két vezetőjének jelenlétében. Kozó Tamás és Nagy Bálint bevezetőként elmondták, hogy szeptembertől annyi változás ismét történt, hogy Nádasdra már nem Szombathelyről a nagy konyháról, hanem Szentgotthárdról, egy kisebb egységből érkezik az étel. Ennek ahhoz is köze van, hogy korábban már egyszer érkeztek panaszok elsősorban a szülők részéről az ételek minőségével kapcsolatban, amelyek most a tanévkezdés után megismétlődtek. Ők is úgy látják, hogy a gotthárdi konyha ízesítései, ételei közelebb állnak az itteni ízléshez, megszokásokhoz. Remélhetőleg a mostani panaszok is rendeződnek. Elmondták még, hogy ők és családjuk is ezeket az ételeket fogyasztják és azt is, hogy ők maguk is meglepetéssel fogadták mennyire más ízlések, megszokások vannak még megyén belül is. Egészen más fűszereket, vagy épp savanyúságokat kedvelnek Szombathely környékén, mint a megye ebben a részében, részben ehhez is tudnak alkalmazkodni a két főzőhelyszínnel. További terveikben egy új konyha építése szerepel Szentgotthárdon, ahol meg szeretnék tartani a jelenlegi személyzetet, mert meg vannak elégedve a munkájukkal. Nagyon sokan szeretnének csatlakozni a szolgáltatásaikhoz, de a további terjeszkedést nem tervezik, elhagyni viszont még egyetlen intézmény sem hagyta el őket, panaszok sem nagyon érkeztek a nádasdiakon kívül. A továbbiakban egy kötetlenebbnek mondható beszélgetés alakult ki, ahol a testület tagjai is elmondták személyes tapasztalataikat, előkerültek más hírek is más szolgáltatókról. A végkövetkeztetés az lett, hogy a nádasdiak - és ebben természetesen a Nádasdon étkező gyerekek is - az ételek változatossága, összetevői, minősége alapján egyáltalán nincsenek rossz helyzetben.

Pesti Sándor településgazda, alpolgármester számolt be a testületnek a közfoglalkoztatás elmúlt időszakának helyzetéről. Általában 3-4 alkalmazottat tudtak foglalkoztatni 100 %-os állami támogatással, szeptembertől ez a létszám csak két főre csökken. Ez természetesen kevés a falu közterületeinek maradéktalan karbantartásához, az utóbbi időben azonban szerencsére egyre többen segítenek. Köszönet jár a Nádasd Községi Sportkörnek, az „Együtt Nádasdért” Egyesületnek és azoknak a nádasdiaknak, akik nem restek egy-egy terület alkalmi, vagy épp rendszeres tisztítására. Hasonlóképp a gazdáknak is, akik a mezei utak körül segítenek sokat. Jó tapasztalatok alakultak ki a nyáron a facebookon toborzott önkéntes diákmunkásokkal is, akik nagyon hamar beilleszkedtek és lelkesen dolgoztak a temetőkben, a buszmegállókban, a Cseresnyés-hegyen. A polgármester megköszönte a beszámolót és a munkát, a megoldást is megemlítette egy kevés, de nem vidám mosollyal az arcán: „fix, állandó, tisztességesen megfizethető munkások kellenének, ehhez pedig pénz”.

Változott térfigyelő kameráink üzemeltetője, karbantartója, mégpedig lényegesen kevesebb összegért, mint a korábbi cég. A Regionális Hulladékkezelő Társasággal korábban voltak az önkormányzatnak vitái, most kiderült, hogy van is némi túlfizetésünk, amit a cég támogatásként visszautalt azzal, hogy általa elfogadott célokra lehet felhasználni. A kamerarendszer felújítása és a temetői hulladékkonténerek elszállítása lett a támogatott munka. Folyamatban van az új rendezési terv kialakítása és van egy kevés vita is az önkormányzat javaslatai és az állami főépítész véleménye között: öt helyi javaslatból első körben négyet a főépítész nem támogatott. „Lassan őrölnek a malmok” a takarékszövetkezet épülete megvásárlásánál is, az előzetes becslések szerint itt már meg kellett volna kötni az utolsó szerződéseket, ez még nem sikerült. A polgármester beszámolt még a Németfalusi víziközmű-átadás állásáról és a Körmendi Kistérségi Társulási Tanács üléseiről is. Beszámolóját a képviselők elfogadták.

-ML-