Farsang - Rönkhúzás

Far­sang, Rönk­hú­zás:

Ja­nu­ár 6-tól, víz­ke­reszt­től a hú­svét va­sár­na­pot meg­elő­ző negy­ven­na­pos böjt kez­de­té­ig, ham­va­zó­szer­dá­ig tar­tó, vál­to­zó hosszú­sá­gú ün­ne­pi pe­rió­dus. A far­san­gi szo­ká­sok fő ide­je far­sang­va­sár­nap, far­sang­hét­fő, hús­ha­gyó­kedd.

A far­sang a ta­vasz­vá­rás ősi ün­ne­pe. A nagy evé­sek­kel, ivá­sok­kal a ter­mé­sze­tet is ha­son­ló bő­ség­re kí­ván­ták kész­tet­ni.

Hús­ha­gyó­ked­den a fi­úk szét­szed­ték a sze­ke­re­ket és föl­vit­ték a ház­te­tő­re, paj­ta­te­tő­re, a lá­nyos ház­nál, majd ott össze­rak­ták. A ná­das­di Nö­tyé­sek (Ná­das­di Öreg Tyú­kok Egye­sü­le­te) ek­kor hív­ják a Mű­ve­lő­dé­si Ház­ba a fa­lu la­kó­it far­san­gi bo­lon­do­zás­ra. Év­ről-év­re ak­tuá­lis jel­me­zek­be öl­töz­nek be, meg­le­pe­tés-mű­sor­ral kö­szön­tik a ven­dé­ge­ket. A ha­tal­mas, el­ma­rad­ha­tat­lan far­san­gi fán­ko­kat sa­ját ma­guk ké­szí­tik, kí­nál­ják és eszik. A far­sang far­ki fánk­za­bá­ló est ze­nés-tán­cos mu­lat­ság­gal zá­rul.

Nyu­gat-Du­nán­tú­lon a rönk­hú­zás­sal össze­kö­tött áles­kü­vőt ak­kor tar­tot­ták meg, ha far­sang ide­jén nem volt la­ko­da­lom a fa­lu­ban. Ki­dön­tött rön­köt húz­tak vég­ig sze­ké­ren az ut­cán a lá­nyok és a le­gény­ek. A me­net több­ször meg­állt és tré­fás es­kü­vőt ját­szott el. Ná­das­don tör­zsök­hú­zás né­ven is­mert ez a ré­gi ha­gyo­mány. Sze­re­plők: meny­asszony, vő­le­gény, ko­szo­rús lá­nyok, vő­fé­lyek, kis­bí­ró, pap, mi­nist­rán­sok, püs­pök, anya­könyv­ve­ze­tő, ci­gá­nyasszo­nyok, kram­pu­szok, öröm­szü­lők, nász­nép.

 

A tör­zsök­hú­zás me­ne­te:

Meg­hí­vás: Ci­gá­nyok­nak öl­tö­zött lá­nyok és fi­úk jár­ják a kör­nye­ző te­le­pü­lé­se­ket, hogy rész­vé­tel­re buz­dít­sák a „tá­tott szá­jú, bam­ba nép­sé­get” a más­na­pi es­kü­vő­re. Ház­ról – ház­ra ét­el­lel és ital­lal kí­nál­ják a há­zi­ak a ké­re­ge­tő­ket, és né­mi pén­za­do­mányt is szán­nak a if­jú pár vá­ran­dós mennyasszo­nyá­nak. Már ez az ese­mény kel­lő­en meg­ala­poz­za a más­na­pi es­kü­vő han­gu­la­tát.

A rön­köt erős fér­fi­ak be­hoz­zák az er­dő­ről, sze­kér­re te­szik. A lá­nyok szí­nes sza­la­gok­kal dí­szí­tik. Ez lesz az if­jú pár hin­ta­ja. Az es­kü­vő előtt a vő­le­gény­nél gyü­le­ke­zik a tö­meg, on­nan in­dul a „bo­lond” me­net. Ná­das­di szo­kás, hogy a mennyasszony fér­fi, le­he­tő­leg mi­nél ron­dább és na­gyobb, míg a vő­le­gény apró ter­me­tű nő. A far­san­gi pár hin­ta­ját a vő­fé­lyek és a ko­szo­rús lá­nyok húz­zák vég­ig a fa­lun. A kis­bí­ró és az egy­há­zi mél­tó­sá­gok kü­lön lo­vas hin­tón ve­ze­tik a tö­me­get, akik a mennyasszony há­zá­hoz ér­kez­nek ki­kér­ni az arát.

Hir­de­tés: a fa­lu la­kos­sá­gát ér­te­sí­ti a kis­bí­ró a kö­zel­gő la­ko­da­lom­ról és az év ese­mé­nye­i­ről. „Köz­hír­ré té­te­tik ma ezen a je­les na­pon lesz nagy la­ko­da­lom!... Le­gyen öröm ez a me­nyeg­ző, ne csak az if­jú pár­nak, a 140 éves szép ará­nak és a 170 éves dél­ceg vő­le­gény­nek, ha­nem az egész nász né­pé­nek, és a tá­tott szá­jú bam­ba nép­nek! Le­gyen ez jó pél­da, ama sok száz éves vén kap­pan­nak és rán­cos lá­nyok­nak, akik nem há­za­sod­nak, akik miatt fel­vo­nul e bol­dog nász had.”

A szép­sé­gé­ről, gaz­dag­sá­gá­ról ne­ve­ze­tes mennyasszonyt a szü­lei a bol­dog­ság út­já­ra in­dít­ják.

Az if­jú pár a rön­kön ül­ve fo­gad­hat­ja a fa­lu ut­cá­in vég­ig gu­rul­va az em­be­rek cso­dá­la­tát. A me­net jel­me­zes tag­jai (ci­gá­nyok, kram­pu­szok) köz­ben ké­re­get­nek a pár ja­vá­ra, csuj­jo­ga­tó­kat kia­bál­va azok­nak, akik a há­zuk­ban ma­rad­nak:

„Aki ki­néz az ab­la­kon,

Tar­ka ku­tya fos­sa nya­kon! Tyú”

A fa­lu­ban vég­ig­ha­lad­va a tö­meg meg-meg­áll, ilyen­kor a kis­bí­ró be­mu­tat­ja a há­za­su­lan­dó­kat és ki­hir­de­ti az el­múlt év ese­mé­nye­it:

„Szép mennyasszony ne­ve Bel­la, csöcs­da­ga­dó és de­bel­la. Ap­ja ne­ve Ben­dő Jós­ka, any­ja meg a Du­dás Ró­zsa. Sze­líd lány ez a mi Bel­lánk, nyel­ve he­gye, mint a ful­lánk. Jám­bor jó­szág, jó­ra va­ló, fo­ga gyér, mint a bor­ra­va­ló. Be­csü­le­tén csor­ba nincs, olyan ér­ték, mint a kincs.

A vő­le­gény cin­gár le­gény, Pöcs­ló­ga­tó Bé­la sze­gény. Ap­ja ne­ve Pe­nész Ke­néz, any­ja meg a Fa­ros Te­réz. Bort nem issza, nem pi­pá­zik, fü­le far­ka nem hi­ány­zik. Rossz szo­ká­sa nin­csen sem­mi, va­gyona meg ép­pen annyi.

Ép­pen Bel­la mel­lé va­ló, hű pár­ként, mint szamár­hoz a ló.”

 

Köz­ben elér a nász­me­net az es­ke­tés hely­szí­né­re, a fa­lu köz­pont­já­ba, ahol a püs­pök és a mar­ha­le­vél ke­ze­lő­je össze­ad­ja az együ­gyű párt.

Anya­köny­ve­ze­tő es­ke­tő szö­ve­ge: „Én, mint a fő­ko­lom­pos, a Mar­ha­le­vél-ke­ze­lő Hi­va­tal osz­lo­pos kép­vi­se­lő­je elér­ke­zett­nek lá­tom az időt, hogy a bor­tól és pá­lin­ká­tól egy­más­nak szé­dült far­san­gi párt össze­ad­jam…”

Az es­kü­vő után ár­ve­re­zés­re ke­rül a rönk és kez­de­tét ve­szi a meny­asszony­tánc, ahol a fa­lu né­pe meg­tán­col­tat­hat­ja az if­jú asszonyt, majd haj­na­lig tart a „la­ko­da­lom”.