Kulturális örökség - Só és Nád kapcsolat

Bizonyára sok magyarországi magyarban – így bennünk is – élt a vágy, hogy jobban megismerjük Erdélyt és az ott élő embereket, s az 1989. decemberi romániai változások megadták erre a lehetőséget.

13 éves testvériskolai kapcsolat emelkedett egy fokkal magasabb szintre 2003. szeptember végén Alsósófalván, amikor a települések alpolgármesterei aláírták azt a megállapodást, amely kimondja, hogy ezentúl a két falu lehetőségeihez mérten megpróbálja az eddigi kapcsolatokat kibővíteni, és önkormányzati szinten , vagy éppen a civil szférában is együttműködik.

Az eltelt 28 év alatt több száz nádasdi és Nádasd környéki gyermek, és jó néhány felnőtt ismerkedett Erdély,  a Sóvidék szépségeivel, tanulta, hogy hogyan lehet egy egészen más környezetben fennmaradni, embernek maradni. Ugyanakkor szintén sok sófalvi ismerkedhetett az anyaország értékeivel és tapasztalhatta, hogy talán a nádasdi vendégszeretet sem marad el az ottanitól. Ezalatt az időszak alatt számos rendezvényt, hagyományőrző fesztivált szerveztünk közösen, 2016 decemberében kiadtuk a Só és Nádasd Hagyományőrzés Alsósófalván és Nádasdon című könyvet, amely átfogó képet ad a két település életéről, hagyományairól.