Nem éltek a nádasdi polgárok azzal a lehetőséggel, hogy javaslatokkal, felvetésekkel, kérdésekkel éljenek a polgármester és a képviselőtestület felé, így a közmeghallgatás ezen napirendi pontja érdektelenség miatt elmaradt. Voltak ugyan a széksorokban, akik meghallgatták a rendőrségi és polgármesteri beszámolókat az elmúlt időszak történéseiről, de ők elsősorban a testületi ülés civil szervezetekkel foglalkozó részére érkeztek, ami csak később került sorra.
Elsőként Schrettner Zoltán főtörzszászlós, körzeti megbízott számolt be a 2025-ös év közbiztonsági állapotairól, amelyről ő inkább csak mint „kívülálló” beszélhetett, hiszen a körzetet csak 2025. november elsejétől vette át, miután a korábbi megbízott Agg Zoltán rendőr zászlós leszerelt. Ráadásul hamarosan két körzetet is „birtokolhatott”, mert a másik közeli körzetben is abbahagyta rendőri tevékenységét Paál Patrik rendőr főtörzszászlós is. Így a most tíz települést szolgáló új megbízott számára leginkább kitartást kívánt a polgármester, majd felhívta a figyelmét a környék illegális szemétlerakóira. Szóba került az is, hogy a korábban a lakosság részéről is igényként felmerült Petőfi utcai sebességmérések az elmúlt időszakban megvalósultak, sűrűbbek lettek.
A polgármesteri beszámoló a 2025 májusától az idei tavaszig tartó időszakot értékelte. Erről álljon itt egy rövid összefoglaló: Karvalits J. Zoltán polgármester tételmondata így hangzott: „Falunk fejlődése nagymértékben az elnyert pályázatoktól függ. Saját bevételeink nagy részét elviszik a település üzemeltetéséhez kapott feladatalapú finanszírozás kiegészítéséhez hozzáadott forintjaink, valamint az önként vállalt feladataink, így fejlődésünk fő mozgatói az elnyert pályázatok.” Majd felsorolta, hogy az elnyert pályázatok közül a jövendő Egészségház külső munkálatait lehetett elkezdeni a tavasszal, a nyáron az óvoda tetőszerkezetét lehet majd rendbe tenni, illetve szintén a nyáron lesz hozzáférhető a temetőben történő eligazodást segítő informatikai rendszer. Nyert még a kutyák, cicák ivartalanításra benyújtott pályázat és a Nádasdok találkozóját is ilyen támogatásból sikerült megtartani. Nem nyert a járdafelújítási szándék a Petőfi utcában és nincs döntés még az Egészségház belső átalakításra benyújtott pályázatról, illetve a közterületek karbantartásához szerezhetnénk be eszközöket egy másik pályázatból pozitív döntések esetén. Megemlítette a fejlesztések közt, hogy a Vasivíz Zrt. szennyvízakna fedlapokat cserélt és hogy a Németfalusi rész vízhálózatának átadása is lezárult, megtörténtek a fogyasztók óracseréi. Átalakításra került a konyha működtetése az elmúlt időszakban, bevezetésre került a szabadszedéses rendszer egyelőre jó tapasztalatokkal. Az önkormányzat az elmúlt évben is támogatta a helyi civil szervezeteket, amelyek a közmeghallgatást követő testületi ülésen rendben el is számoltak a kapott összegekkel. Fontos mérföldkő lehet az idén elindult falugondnoki szolgálat működése is. Közterületeink rendben tartása egyre nehezebb feladat, de eddig sikerült a kis csapatnak jól dolgoznia. Az önkormányzat rendezvényei közül megemlítésre került a májusi „örömkaszálás” a Cseresnyés-hegyen, a Nádasdok találkozójának sikeres megrendezése és az Alsósófalvai testvértelepülési kapcsolat továbbélésének eseményei is. Csatlakoztunk a Borostyánkő út projekthez egy tájékoztató tábla avatásával, ismét megrendezésre került az Idősek Napi program és a Falukarácsony is a szokásos díjátadással. A pénzügyeket is sikerült a meghatározott keretek között tartani, a 2026-os költségvetéssel kapcsolatban azonban megjegyezte a polgármester, hogy „az idei év nagy pénzügyi bizonytalansága az energia árak alakulása, illetve a politikai változások önkormányzati hatásai. Tervezni egyelőre nem lehet, a futó és már odaítélt projekteket befejezzük és bízunk a jövőben.” Ismét megköszönte a tavaly májusi társasházi tűz idején mutatott lakossági összefogást és az egyházak segítségét, az egészségügyben és a szociális ellátásban és a hivatalban dolgozók, valamint a civil szervezetek önkéntes munkáját és további közös munkára, összefogásra kért mindenkit.
(A teljes beszámoló a Nádasd mellékletben olvasható.)
-ML-