Testületi ülés a nyár végén

A nyári szünet után egy hosszabb polgármesteri beszámoló került a testületi tagok elé az augusztus végi ülésen.

Az írás összefoglalta, hogy a nyár folyamán a Versenyképes járások program keretében megvalósultak a jövendő egészségház külső munkálatai és az óvoda tetőszerkezetének, héjazatának megújítása. Nem nyertek viszont a Magyar Falu programba beadott pályázatok, így az egészségház további, belső kialakítására irányuló szándék, és az önkormányzati feladatellátásokhoz kért eszközökre sem valósulhat meg most a beszerzés. Helyi erővel és támogatással megtörtént viszont a katafai „mise” út padkázása és az új ételszállító lift beszerelése az óvoda-iskola konyhához. A polgármester részt vett egy Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumon, kicserélésre került az iskolai tűzoltósági átjelzője és új tűzcsapok kerültek telepítésre, ill. átalakításra a falu központjában. A következő tanévben is a Nádasd és Környéke Intézményfenntartó Társulás busza szállíthatja a sáli és hodászi gyerekeket a Szombathelyi Tankerület pályázatának elnyerése után. A Vasivíz Zrt. ismét benyújtotta az évenként esedékes felújítási terveit és elfogadtak a képviselők egy módosított értékbecslői értékelést is egy belterületi telekkel kapcsolatban. Ebben az évben is a napján, vagyis október elsején rendezné meg az önkormányzat az Idősek Napi rendezvényét. Ennek részleteiről is beszéltek, majd az idei évben is csatlakoztak a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázathoz, mint ahogy az idén is szeretnének még állami forrásokhoz jutni a pályázatból.

-ML-