A mi Nádasdunk ...

... a Vasi Hegyháton, Körmenddel átellenben a Rába és a Csörnöc patak jobb partja felett fekszik. Két észak-déli irányú főút, a 86-os és a 76-os szögletében. A falu földrajzi helyzete egész történelme során jelentősen meghatározta lakóinak életét. Neve is jelzi, hogy évszázadokon keresztül a falu történelmi magját, – amelyet Templomdombnak és Föjszegnek nevezünk (Kossuth L. u. déli része), – körös körül nádasok, mocsarak övezték. Nagyon sok forrás, erecske táplálta a völgyekben, széles lapályokon hullámzó nádtengert. Ebből, sajnos, már semmi sem maradt meg. Nem nehéz képet alkotni az egykor vadakban gazdag vízi világ ölelte, egyetlen utca két oldalán sorakozó, kis nádfedeles hajlékokról, ahova – feltehetően – csak déli irányból lehetett száraz lábbal bejutni. Míg három oldalról nádas védte, dél felől e vidéken őshonos csererdő bújtatta a falut. Máig él emléke a Cserfalu, Cserhegy helynevekben.

            Évszázadokon át védelmet is, megélhetést is nyújtott a nádas a kis magyar falunak, amelynek lakói, vagy inkább a szomszédai a honfoglalók által hozott „nád” szóval nevezték el.

            Honfoglaló őseink, akik a Rába völgyét birtoka vevő, horka méltóságot viselő Bulcsú nemzetségéhez tartoztak, nem töretlen úton, nem műveletlen helyre érkeztek. Európa egyik ősi, forgalmas kereskedelmi és hadiútja, a Baltikumot Itáliával összekötő Borostyánkő út vezetett az Árpád-kori Nádasd nyugati határában. „Római út”-nak is mondták, mert a birodalom Pannónia tartományra kiterjeszkedő hatalmával, az előttük már több száz éve használt utat megerősítették sajátos módszerükkel. Maradványai Nádasd területén több helyen ma is láthatók. Régi térképen sajátos magyar szóval jelölik a római utakat, így Nádasd határában is öttevény ( kavics öntvény ) útnak nevezik. Csak a városokban és bevezető szakaszain rakták ki az öttevényt a manapság római útként ismertebb nagy terméskövekkel. Lásd: Savaria ( Szombathely ), Salla ( Zalalövő ).

            Nádasd területén két irányba ágazott el a Borostyánkő út, amelyek közül az egyik keleti irányba, a mai Alsó-katafai út nyomvonalán a katafai Várhegyre vezet. Itt találta meg egy nádasdi lakos és tárták fel a régészek a római mansio-t, kiserődöt. E helyen Salla ( Zalalövő ) és Savaria ( Szombathely ) között, megközelítőleg félúton római őrség vigyázta a rábai átkelőt és segített az utazóknak, valamint pihent lóval és élelemmel látták el a híres római futárszolgálatot. A korabeli Itinerarium ( útvonal leírás ) és térkép Arrabone ( „a Rábánál” ) névvel jelzi a katafai Várhegyen fellelt mansiot. ( Nem tévesztendő össze Arrabona, Győr nevével. )

            A régészek 18 római aranypénzt találtak itt Nérótól ( Kr. U. 64. ) Marcus Aurelius császárig hét uralkodó képével. Feltehető, hogy Kr. u. 177. táján a markomann-kvád támadás idején rejthette el az aranyérméket az őrállomást gyorsan elhagyni kényszerülő tulajdonosa. A karóval ütött lyukban, eredetileg bőrtokba rejtett aranyak értéke egy római segédcsapatbeli katona egy éves zsoldjának felel meg.

            A Nádasd területén elágazó római út másik ága Körmend irányába visz. A vasút és a Petőfi Sándor utca között, valamint Nádasd-Hegyalján, a Németfalusi réten a Csörnöc patak árterében ma is jól látható az 50 – 60 centiméterre kimagasló 4 – 5 méter széles római út, az öttevény. A Nádasdon átfutó ősi Borostyánkő úton élénk forgalom folyt a Balti- tengermelléktől az Aquileia kereskedő központig, s onnan Rómáig. Nevét a római korban a Balti-tenger partjáról szállított borostyánkőről kapta. A rómaiak különösen szerették, ékszereket, gyűrűket, kis szobrokat faragtak belőlük. Nemcsak kereskedők szekerei poroszkáltak a Borostyánkő úton, nemcsak postafutárok vágtattak itt és légiók meneteltek. Ezen az úton vitték a Siscia ( Sisek, Horvátország ) agg püspökét, Quirinust is Savariába, Pannonia Superior helytartója, Amantius elé, hittagadásra. Szent Quirinus az életét menthető hittagadás helyett hitvallást tett a helytartó előtt, mondván: „Krisztusnak, az én Istenemnek a törvényeit tartom meg, híveimnek is ezt hirdetem.” Hitvallását vértanúsággal koronázta Savariában a Siberis (Perint) patakban Kr. u. 303-ban. A Borostyánkő út az élő ékkövek útja is.

            Az ókori népek nem csak átvonultak évezredek során Nádasd területén, hanem lakták is azt. Erre utalnak a Templomkertben és a plébániaház előtt fellelt római tégla és terrazzo maradványok. Ez a hely az ókorban kitűnő őr és lakhely lehetett. A római kor előtti évszázadok lakóira (kelták, pannonok) emlékeztetnek a Nádasd környékén talált urnás halomsírok is ( Hallstatti kultúra? ). Egy még látható belőlük. 

 

            Kereskedők és hadak útjai is érintik Nádasdot. Nem csak a római korból örökölt Borostyánkő út, hanem a Rába völgyét a Vasi Hegyháton keresztül Zalával összekötő út is mellette fut el. Nádasd déli határát érintette az Árpád-korban is igen fontos országút, amely Székesfehérvárt, Veszprémen, Karakón, Vasváron át, Hegyhátsál és Hegyháthodász között a Mura-vidéken keresztül Itáliával kötötte össze. Kereskedelmi és hadi út is volt. Helyenként Olaszútnak ( Via Latinorum ), Murai útnak, egyik ágát Katonák útjának mondták ( Vasvárnál ). Nádasd környékén Király útnak ( 1274-ben: „via Kyrálwt” ), Szőcén „Kerá út”-nak nevezték. A kereskedés, a tudomány, nemzetközi diplomácia, az élet áramlása mellett a háborús pusztítás is áradt évszázadokon át ezeken az utakon.

 

            Nádasd első okleveles említése 1233-ból való – jelenlegi ismereteink szerint. A Nádasdy família birtokvitájával kapcsolatban döntött Demetrius mester, királyi országbíró. Ebben az oklevélben Nádasd falu neve háromszor szerepel: egyszer „villa Nadast”, kétszer „Nadost” formában. 1246-ban kelt oklevélben „Nadasd” alakban.

            Az első oklevélben Petenad és Stephand mint királyi serviensek szerepelnek. Ők az első név szerint ismert nádasdi birtokosok. Más szövegből is úgy tűnik, hogy Petenad a Nádasdy nemzetségfő. Ugyanebben az okiratban szerepelnek rokonaik: Ytemerus és Heymus, Nádasd negyed részének birtokosai, akik birtokpert nyernek Dedalus és Laudanus nevű rokonaikkal szemben. Tiburtius királyi asztalnok poroszlói minőségben vizsgálja ki az ügyet, és jelentést tesz az országbírónak. Demetrius magister oklevele valószínű a Vasvári Társaskáptalanban, „a hiteles helyen” íródott. A 13. század első felében még csak keresztnevükön említett nemeseket a század másik felében – a tatárjárás után – nevezik Nádasdi-aknak, a nemzetség ősi, központi birtokhelyéről. A reneszánsz korban a családnév végi „i”-t „y”-ra változtató nemes Nádasdy nemzetség a Vas megyei Nádasd községről kapta családnevét. Már a 13. században négy ágra oszlik a Nádasdy nemzetség: a legismertebb birtokaik által és vármegyei, valamint országos tisztségviselésük révén a legtekintélyesebb a gróf Nádasdy ág. Ma is virul. Továbbá a Nádasdy Darabosok ( Daraboshegy őrzi a nevüket ), a gersei Pethők ( Gersekarát, Petőmihályfa, Márványkővár a birtokaik központja ) és az Oszkai család ( Oszkó környékén ). 

            A Nádasdyaknak, Darabosoknak kezdettől fogva meghatározó szerepük volt Nádasd község életében: földbirtokosként, mint építtetők, a szülőföld védelmezői, egyházi ügyekben, közigazgatásban szereplők. A következőkben néhány példát látunk ezekre. Nádasdon a família utolsó birtokos tagjáról Nádasdy Imréről 1734-ben van feljegyzés.